Megjelent az Egyesület legrégebbi nagykövetének, Sebestyén Mártának a karácsonyi CD-je. Megrendelhető az info@mkkiado.hu e-mail címen vagy keressék a Vörösmarty téren!
Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk ezúton is!
Az Egészség Hídja korábbi arca, Galambos Erzsi december 6-án ünnepelte 80 születésnapját a József Attila Színházban.
A Mamut 1. üzletház magasföldszintjén szeptember 25.-én (vasárnap) 18 órai kezdettel az elsők között tekinthetik meg a nemzetközi divatékszer márkák színe-javát, így bemutatkozik többek között a kizárólag Swarovski ékszerek felhasználásával készült Oliver Weber is.
Idén októberben tizedik alkalommal kerül sor arra, hogy a mellrák elleni harc hazai szimbólumaként a rózsaszínre világított Lánchídon több ezer ember sétál át az Egészség Hídja Összefogás Egyesület szervezésében - 2011-ben is Schmittné Makray Katalin fővédnöksége alatt-jelentette be Körtvélyes Éva, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke a kedden megtartott éves kampánynyitó sajtótájékoztatón a Baldaszti’s Bisztróban.
A Marie Claire most megjelent októberi számában a mellrák ellen kampányol, és hívja fel a figyelmet egy csodaszép fotósorozattal a nők figyelmét a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára. 8 híres magyar nő, Dobó Kata, Zséda, Ebergényi Réka topmodell, Tóth Gabi, Udvaros Dorottya, Pálinger Katalin kézilabdakapus, D. Tóth Kriszta és Fejős Éva író, újságíró csatlakoztak a jó ügyhöz. Úgy, hogy engedték felül semmi fotókat készítsenek róluk.
A Fiskars 5 év alatt közel 60 millió forinttal támogatta nemzetközileg a mellrák elleni küzdelmet
A Vileda mindig nagy hagsúlyt fektet a megújulásra, újdonságokra. 2011. őszi aktivitásunk egyik alappilére, a cég számára nagyon fontos társadalmi felelősségvállalás témakörén belül zajlik majd.
Vásároljon bármely Skiny márkaüzletben Pink Motion szériás fehérneműt, melynek minden eladott darabja után a Skiny 600,- forintot ajánl fel az Egyesületnek és ezzel Ön is támogatja a mellrák elleni harcot.
Március 30-án a belvárosi Ernst Galéria adott otthont az Egészség Hídja Összefogás Egyesület 10 éves jubileumi fogadásának, amelyre a politikai és diplomáciai élet támogatói mellett részt vettek az egyesületet támogató cégek képviselői és támogató hírességei.
Az egyesület elnöke, Körtvélyes Éva beszámolt az elmúlt tíz év sikeres akcióiról, például az egyedi tervezésű Összefogás pólók, zoknik és karkötők gyártásáról és árusításáról, az Olivia Newton-John nevével fémjelzett mellönvizsgáló párna hazai bevezetéséről, és nem utolsó sorban, a mára szimbólummá vált éves lánchídi séták szervezéséről. Ez utóbbi beharangozójában, 2009-ben részt vett Anastacia, amerikai énekesnő, 2010-ben pedig Olivia Newton-John is átsétált a hídon. Körtvélyes Éva köszönetet mondott az eddigi támogatásokért, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy sikerül idén októberben egy nagyszabású, jubileumi sétát szervezni egy újabb összefogással.
2011-ben 10 éves a hazai mellrák kampány keretein belül megrendezett rózsaszín lánchídi séta. Ebből az alkalomból új hírességeket vontunk be a kampányunkba, Tóth Gabi, énekesnőt, és korábbi aktivistánkat, Ungár Anikót. Az éves kampánynyitó rendezvényünknek az ebből az alkalomból rózsaszínre világított Minyon Bár adott otthont március 24-én.
2011-ben ünnepli 10 éves jubileumát a rózsaszín lánchídi séta, amelyet minden év október első vasárnapján szervez az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület. Az idei év több figyelemfelhívó megmozdulást tartogat, és egy igazán nagyszabású októberi lánchídi sétát.
Az Egyesület munkáját 2011 tavaszától két új híresség segíti, Tóth Gabi, énekesnő és Ungár Anikó, bűvész személyében. Ők Dobó Kata és Galambos Erzsi művésznők helyét veszik át a tavaly csatlakozott Detre Diána, szörf olimpikon és Sebestyén Márta, népdalénekesnő mellett.
Idén második alkalommal szervezte meg az Egászség Hídja Összefogás Egyesület a GE Hungary segítségével a PartnerLánc dolgozói egészségprogramot. Ebben az évben 17 cég vett részt a kampányban és annak nyereményjátékában, melynek nyerteseit és a cégek vezetőit egy exkluzív fogadáson láttuk vendégül a Parlament Vadásztermében november 17-én.
2010. november 5., Budapest – Az Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület és a Tefal Táplálóan és Ízletes programja a mellrák veszélyeire, a rendszeres szűrés és az egészséges táplálkozás fontosságára hívta fel a figyelmet mellrák elleni főzőprogramjával, mely a MOM Park beli Home&Cook boltban került megrendezésre Ungár Anikó, Csomor Csilla és Sütő Enikő jelenlétében.


Már délutántól hatalmas forgatag, színpad előtt táncoló közönség, szűrések, és a mammográfiáról éneklő Olivia Newton-John. Sötétedés után pedig többezres tömeg sétált át a rózsaszínben pompázó Lánchídon, hogy kilencedszer is felhívja a nők figyelmét a mellrákszűrésen való részvétel és az önvizsgálat fontosságára. 
Idén kilencedik alkalommal kerül sor a mellrák elleni küzdelem jegyében arra, hogy a rózsaszínre világított Lánchídon több ezer ember sétál át - október első hétvégéjén -. az Egészség Hídja Összefogás Egyesület szervezésében, jelentette be Körtvélyes Éva, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke a szeptember 17-én megtartott éves kampánynyitó sajtótájékoztatón.

"Sorsunkról nagyobb hatalmak döntenek, de a mindennapi életünkért, egészségünkért mi vagyunk a felelősek." - Schmitt Pálné Makray Katalin, a Magyar Köztársaság Elnökének felesége, az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért, a Mellrák Ellen Egyesület fővédnöke.
A Bravissima, extra méretű melltartókat forgalmazó cég beszállt a mellrák elleni küzdelembe az Egészség Hídja oldalán. A cég nagykeblű hölgyek számára árusít fehérneműket és fürdőruhákat.
Hazai és nemzetközi sztárok relikviáinak gyűjtését és árverezését tűzte ki célul Roberto Carlos magyar kisfiának édesanyja. Horváth Alexandra a befolyt összeget a Heim Pál Gyermekkórháznak, a Noé Állatmenhelynek és az Egészség Hídja Összefogás Egyesületnek ajánlja fel.
A Tefal örömmel jelenti be, hogy Táplálóan és Ízletesen termékcsaládjával 2010-ben támogatja az Egészség Híd Összefogás Egyesületet. A Táplálóan és Ízletesen termékcsaládba tartozó összes termék csomagolásán 2010 júliusától olyan tájékoztató füzetet helyez el, mely nem csak arra hívja fel a figyelmet, hogy a termék megvásárlásával hozzájárulhatunk a program sikeréhez, de a mellönvizsgálatról is részletes tájékoztatást ad.
A Jam Pub egy különleges nőnapi bulit szervezett, ahová a hazai sztárvilág krémje is ellátogatott! Együtt buliztak a sztárlányok (Tóth Vera, Peller Mariann, Dombóvári Vanda, Erdőhegyi Brigitta, Dammak Jázmin, Szorcsik Viki, Freire Szilvia, Hien és Széles Iza) a sztárpasikkal (Somló Tamás, Brasch Bence, Vásáry André, MCDC, Müller Attila, Mujahid Zoli, Viva Ben, Puskás Peti és Ivan). A fantasztikus zenéről a Star Jam Session gondoskodott. A különleges este színvonalát emelte, hogy Charlie volt a sztárvendég!
„Sokféle lehetőség, többféle stílusban” – a SKÁLA márkanév évtizedek óta a tradicionális áruházi hangulatot és a minőséget, megbízható kínálatot jelképezi hazánkban. A hazai kiskereskedelem egyik meghatározó szereplője a cégcsoport 6 budapesti és 12 vidéki áruházával, ami a saját kategóriájában konkurencia nélküli.
A világhírű énekesnő kétnapos látogatásra érkezett hazánkba, hogy támogassa férje üzleti kampányát. A rövid itt tartózkodás alatt egy kötetlen, sajtótájékoztatóval egybekötött ebéden vett részt a belvárosi BOB Bisztróban, szerda délben. Ennek keretein belül bemutatta a sajtó munkatársainak és az Összefogás képviselőinek a nevével fémjelzett terméket, amely a mell elváltozásainak könnyebb felismerésében segít, így a mellrák egészen korai stádiumban kiszűrhető az eszköz rendszeres, otthoni használatával.
.jpg)
.jpg)
Március 8-án, 15.00 órától 18.00 óráig az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós Rita, színművésznő és Ungár Anikó, bűvész a Mammut 2 postán az Összefogás pólóinak árusításával hívták fel a figyelmet a mellrákszűrések fontosságára. Az eseményt nagy érdeklődés kísérte; nem kevés póló fogyott a művészek kezéből.



A Ferencvárosi Torna Club női kosárlabda szakosztálya is csatlakozott az Egészség Hídja Összefogás Egyesület mellrák elleni felvilágosító kampányához. A kosárcsapat az Egyesület logóját kiemelt helyen tünteti fel szerelésén a 2009/2010-es szezon és az azt követő évad első osztályú mérkőzésein, és a hazai pálya adta körülmények között. A sportoló hölgyek ezzel kívánják felhívni a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre.
Az Energizer sikeres nemzetközi „Mellrák elleni kampánya” 2009 szeptemberében ért el hazánkba, a hasznos és nemes cél érdekében kibocsátott termékeivel szeretné felhívni a vásárlók és a hölgyek figyelmét. Magyarországon az Energizer az Egészség Hídja Összefogás Egyesületet támogatja, ezáltal a helyes önvizsgálatról szóló tájékoztatásban, a mellrák elleni küzdelemben vállal szerepet. Ennek érdekében 2009 szeptemberben és októberben az Energizer minden rózsaszín termékének bevételéből támogatja az Összefogást és a mellrák elleni felvilágosító munkát
A kampányban az unikumnak számító rózsaszín elem mellett megtalálható az egyedi rózsaszín Energizer elemlámpa és a Wilkinson női termékek, amelyek segítségével szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az időben felismert mellrák gyógyítható.
Anastacia jótékonysági árverést indít hazánk legnagyobb online piacterén, a Vatera.hu-n, 2009. augusztus 28-tól. Az árverésen sikeresen licitáló nyertes személyesen találkozhat a világsztárral: két jegyet és egy exkluzív vacsora meghívást nyerhet a 2009. szeptember 6-i budapesti koncertre. A jótékonysági árveréssel Anastacia - Dobó Katához és Oroszlán Szonjához hasonlóan – az Egészség Hídja Összefogás Egyesület mellrák elleni felvilágosító munkáját segíti. Így a nyertes – egy kitűnő, feledhetetlen esti programon túl - jó ügyet is támogat, továbbá személyesen is találkozhat az Egyesület munkáját segítő sztárokkal: Anastaciával, Dobó Katával és Oroszlán Szonjával. A licit szeptember 4-én zárul, a találkozóra pedig a szeptember 6-i koncert előtti órákban kerül sor. Nem ez az első együttműködésünk a Vaterával: tavaly Motorola telefonokra történt jótékonysági licit a portálon.
Bővebb információ és licit:
A sportolókat mindannyian csodáljuk állóképességükért, teljesítményükért. A női versenyzők közül is kitűnik annak a fiatal nőnek a kitartása és akaratereje, aki a Kékszalag Vitorlásversenyen, 2009. július 3-án szörfdeszkán indult el a majd 150 km-es táv megtételére.
Mély fájdalommal töltötte el egyesületünket, egyik kedves és nagyra becsült támogatónk Ocskay Gábor hirtelen halála! Gábort sportágának egyik kiválóságaként ismerhette meg a világ, de emellett mély érzésű és segítőkész ember volt, aki a munkánk sikerességéhez is nagyban hozzájárult!
Kedves újságíró barátunk, Egy különleges aukcióra szeretnénk felhívni a figyelmedet: a Vatera.hu december 9-től megrendezi az első Vatera Premiert az ország legnagyobb online piacterén!
A karácsonyi ünnepek előtt nagy fejtörést jelent sokak számára: vajon milyen ajándékkal lepjék meg a szeretett hölgyeket. Három társaság (Swaroski, Samsung és az Egészség Hídja Összefogás) most divatos és hasznos termékeket ajánlanak figyelmünkbe: pólót, ékszert, mobiltelefont, amelynek bevételéből befolyt összeg a mellrák elleni küzdelmet segíti.
kérdezte egy járókelő a mellrák ellen sétálókat nézve. Nem az volt. Dobrev Klára és dr. Ipkovich György (más prominensekkel egyetemben) az egészséges életmódot népszerűsítendő gyalogolt a Károli tértől a sportházig. A menethez többszáz ember csatlakozott.
Hajós András, Badár Sándor, Erős Antónia Alig győztük kapkodni a fejünket a HP Pavilion notebookok bemutatóján. Pedig az este fénypontja, a gép ünnepélyes leleplezése még hátra volt.
Körtvélyes Éva az Egészség Hídja Összefogás elnöke, közgazdász újságíró, az Elite magazin főszerkesztője.A Nancy Brinker által kezdeményezet Egészség Hídja Összefogás munkáját a nagykövet asszony távozása után - kérésére - Körtvélyes Éva vette át, aki akárcsak Brinker asszony, maga is gyógyult betegnek számít.
A Magyar Telekom célja:
"Elnyerni mindazok bizalmát, akikkel kapcsolatba kerülünk"
Iratkozzon fel az Egészség hídja Összefogás hírlevelére!
2009-2012 © Egészséghíd Összefogás