

Galambos Erzsi színművésznőt személyes szálak fűzik az Összefogáshoz: Körtvélyes Éva mellett állt mindvégig betegsége alatt, és miután Éva felgyógyult, ő elsőként csatlakozott az Összefogáshoz.
A művésznő az 50-es években kezdte pályáját, főként zenés darabok főszereplőjeként aratta sikereit, de jelentős prózai szerepekben is láthattuk, és koreográfusi munkáját is ismerhetjük. Elsősorban színpadi színésznő; 1983 óta a József Attila Színház társulatának tagja. Repertoárja a Szentivánéji álomtól, a Koldusoperán keresztül, a West Side Story-ig terjed, de a filmvásznon és a televízió képernyőjén is számos alkotásban tűnt fel, mint például a Rákóczi hadnagya, a Szerelem első vérig, a Csendes otthon, vagy az Özvegy menyasszonyok. A musicaleket ő honosította meg Magyarországon, elsőként játszott mono-musicalben, a Lola Blau-ban.
Számos díj és kitüntetés tulajdonosa: 1968-ban elnyerte a Jászai Mari-díjat, 1973-ban az Érdemes művész díjat, 1981-ben pedig a Kiváló művész díját. Kossuth-díjat 2002-ben kapott.
Személy szerint nagyon fontosnak tartja a betegégre való figyelemfelhívást, annál is inkább, mert az ő családjában is volt sajnos negatív példa. „Az emberek félnek, amit én megértek, hiszen mindenki retteg a választól, és ha kiderül, titkolják, szégyellik. De az orvostudomány ma már olyan fejlett, hogy nem kell rögtön végrendelkezni.”- véli a művésznő.

Detre Diána 6 éves kora óta versenyszerűen sportol.
Ritmikus sport gimnasztikával kezdte, majd sífutóként folytatta, később a BSE-ben kosárlabdázott. Ezután belekóstolt a verseny-aerobik világába.
Szörfözni viszonylag későn, 16 évesen kezdett, bár a vízi sportolás nem volt ismeretlen számára. Olimpiai bronzérmes vitorlázó édesapja (Detre Szabolcs, 1980 - Moszkva) révén számos vitorlásversenyen indult a Balatonon.
2002-ben olimpiai válogatott kerettagként kezdett nemzetközi versenyekre járni.
2008 januárjában, az új-zélandi világbajnokságon kivívta a pekingi Olimpiai Játékokon való indulás jogát, majd magyar női szörfös viszonylatban az eddigi legeredményesebb, 22. helyen zárta az Olimpiát. Az Olimpia óta 28 helyet lépett előre a világranglistán, eddigi legjobb helyezése a 17. pozíció.
A versenyzés és folyamatos edzőtáborozás mellett 2007 januárjában diplomázott kiváló eredménnyel a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola üzleti kommunikáció szakán.
Elsődleges célja a NeilPryde RS:X kategóriában a londoni olimpiára az indulás jogának megszerzése és az olimpián való kiváló szereplés.
Kellő felkészüléssel és támogatással az első tizenöt között szeretne végezni az ötkarikás játékokon.
Dido neve 2009 nyarán fonódott össze első ízben az Egészség Hídja Összefogás Egyesülettel, amikor is a prevenció, az Összefogás és a céljainkért való küzdelem jegyében a sportolónő sporttörténelmi tettre vállalkozott.
A nemzetközi hírű Kékszalag vitorlásverseny keretein belül első női szörfösként kísérelte meg teljesíteni a mintegy 200 km-es távot, jelképezve azt, olykor milyen komoly elemekkel kell megküzdenünk azért, hogy céljainkat elérhessük, hogy az emberek (és különösen a nők) teljes testi és lelki egészséghez méltóan élhessenek!
Bár az első ízben az elemek győzedelmeskedtek, egészen bizonyos, hogy a vállalkozásnak az elkövetkezendő években sikeres befejezése következik!
Az Egészség Hídja Összefogást 2003 óta pártolja és támogatja. A fiatal generáció népszerű arcaként fontosnak tartja, hogy ismertségét felhasználva felhívja a nők figyelmét egészségük megőrzésének fontosságára.
„Egy ilyen kezdeményezés mellé egyértelműen álltam oda, ha sikerül felkeltenünk az emberek figyelmét, akkor már nyert ügyünk van!”– mondja a fiatal művésznő.

A különlegesen szép hangú népdalénekes közismert világsztár, aki több évtizede örvendezteti meg közönségét, a legrangosabb koncerttermekben világszerte esemény fellépése. Énekelt a Japán császár előtt, de a Spanyol király és az Angol uralkodó is megismerhette általa a magyar nép dalait. Hazánk kulturális nagykövete.
Minden magyarországi díjat megkapott, amit egy előadóművész elnyerhet: „Az év énekesnője” (1984), „Liszt Ferenc-díj” (1991), „Kossuth-díj” (1999), „Prima Primissima-díj” (2003), „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt” (2005). Énekel az Oscar-díjas „Angol Beteg” c. filmben és a Deep Forest Grammy-díjas világzene albumán is.
A művésznő az elsők között csatlakozott az Összefogás kezdeményezéséhez, hivatalosan vállalta, hogy támogatja az Egyesülte munkáját, és az Összefogás Arcaként hívja fel a figyelmet a megelőzés fontosságára.
„Olyan ügyekben hajlandó vagyok, és szeretek is részt venni, amely jó célt szolgál, ilyen volt például nemrégiben Az Egészség Hídja összefogás, amely a mellrák ellen harcol, és engem kértek fel az egyik arcának. Karitatív, jószolgálati ügyekben szívesen vagyok partner.”

A magyar filmipar által méltán elismert, igényes fiatal színésznő 2007 óta támogatja munkájával az Összefogás Egyesületet. Szívesen vállal karitatív tevékenységet: egy hospice alapítvány keretében tíz éve foglalkozik menthetetlen, végstádiumban lévő rákos betegekkel, nem ez tehát az első találkozása a betegséggel. Kezdetben modellként dolgozott, utána a film felé fordult. Első, legemlékezetesebb alakításai a Miniszter félrelép, az Ámbár tanár úr és az Európa expressz hozták meg számára a sikert; az egész ország megismerte a fiatal csinos művésznőt. Nemcsak itthon, de a tengerentúlon is felismerték szépségét, számos hollywoodi produkcióban szerepelt. mint pl. az Amerikai rapszódia, a 15 perc hírnév, vagy a CSI: helyszínelők. 2005-ben a Csak szex és más semmi c. vígjáték, majd az 56-os forradalom évfordulójára forgatott Szabadság, szerelem egyik legszebb alakítása hozott a művésznőnek elismerést. 2006-ban és 2008-ban elnyerte a Story Ötcsillag Díját, az Év színésznője és Filmsztár kategóriában. A művésznő fontosnak tartja a megelőzést és az állandó orvosi kontrollt. Véleménye szerint jobb a vizsgálatokat időben elvégezni, hiszen senki sem szeret orvoshoz járni, de megnyugtató a tudat, hogy egészségünkre odafigyelünk, és a bajjal szemben időben felléphetünk. Az Összefogás az Egészségért a Mellrák ellen Egyesületben való szerepvállalásáról a következőképpen ír honlapján: „Örömmel mondtam igent, mert fontos, hogy megértessük az emberekkel, ha odafigyelünk magunkra és nem folytatunk struccpolitikát, megelőzhetőek ezek a betegségek.”
2009-2010 © Egészséghíd Összefogás