Egészség Hídja Összefogás

Egyesület - Az egyesület

A mellrák elleni küzdelem érdekében az Egészség Hídja Összefogást hazánkban 2002-ben Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet asszony kezdeményezte.
 
2006-ban szervezett formában egyesületként folytattuk a korábbi években megkezdett tevékenységet. Hazánkban az első PPP, azaz (private partnership program) kezdeményezéseként hívtuk életre az Egészség Hídját, amelynek alapító tagjai a legjelentősebb rákellenes civil- és orvos-szakmai szervezetek és magánszemélyek. Velük szoros együttműködésben  támogatóink a nagyvállalatok, az egészségügyben dolgozók és a kormányzati szféra.
 
Számos közéleti személyiség (pl. Oroszlán Szonja, Dobó Kata, Galambos Erzsi, Sebestyén Márta, Sütő Enikő, Ungár Anikó, Csomor Csilla, Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor, Karafiáth Orsolya, Tallós Rita, Zséda, Pa-dö-dő, Halász Judit, Tóth Vera és más megasztárok) vállalta kezdeményezésünk népszerűsítését különböző rendezvényeiken és a médiában.
 
Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület legfontosabb célja az emlőrákos megbetegedésekhalálozási arányának csökkentése és a korai felismerés minden lehetséges eszközzel való elősegítése, Ma Magyarországon az egészségügyi intézmények országos szinten rendelkeznek mindazzal a szakértelemmel és eszközparkkal, amely a betegség korai felismeréshez és kezeléséhez szükséges, ám a korai felismerés feltételét jelentő szűrésre szóló felhívást még nem veszik elég komolyan a veszélyeztetett korú hölgyek.
 
Ezen túlmenően fontos cél az egészséges életmód népszerűsítése és az egészség megőrzése révén a kockázati tényezők radikális csökkentése.
 
Programjainkról:
 
Az Egyesület minden évben az egész társadalom figyelmét felhívó sétát szervez a Lánchídon, illetve több vidéki városban is.
 
Hiszek benne, hogy az emberekhez közel kell hozni a felvilágosítást és egyszerű, különleges eszközökkel kell számunkra megmutatni a megoldást.
 
Minden évben különleges, új programokat hirdetünk meg. Karkötő, majd streching kazetta kiadása után ollóval, speciális ékszerekkel, az Összefogás Pólóval hívtuk fel a társadalom figyelmét a betegségre. Idén az Összefogás Zokni ősszel pedig egy újabb termékkör segíti, hogy valamennyi érintett hölgy a mindennapokban találkozzon egy-egy felvilágosító kiadványunkkal és termékünkkel. 

 

 

Összefoglaló az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület 2010. évi tevékenységéről

2010-es események

Január 9: FTC-Egészség Hídja együttműködés
A Ferencvárosi Torna Club női kosárlabda szakosztálya 2010-ben csatlakozott az Egészség Hídja Összefogás Egyesület mellrák elleni felvilágosító kampányához. A kosárcsapat az Egyesület logóját kiemelt helyen tüntette fel szerelésén a 2009/2010-es szezon és az azt követő évad első osztályú mérkőzésein, és a hazai pálya adta körülmények között. A sportoló hölgyek ezzel kívánják felhívni a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. Az Egyesület által kitűzött célokban kíván segíteni a Ferencvárosi Torna Club hazai élvonalba tartó női kosárlabda szakosztálya, csatlakozván a számos hazai (például: Videoton FC – Máltai Szeretetszolgálat), és külföldi (Barcelona –UNICEF) pozitív példához, ahol sportolók és sportegyesületek, a civil szférával szoros együttműködésben a saját sportáguk által adott publicitást felhasználva próbálják felhívni a világ és saját hazájuk polgárainak figyelmét az általuk is fontosnak ítélt problémára.

A kampány kezdetének bejelentésére 2010. január 9-én, szombaton került sor a Népligeti Sporttelepen, majd a bejelentést követően az FTC női kosárlabda csapata a Miskolci Sportiskola csapata (MISI SC-DKSK) ellen játszott NB 1/B-s bajnoki mérkőzést. Az eseményen részt vett és a kampányról tájékoztatást adott Rieb György, az FTC elnöke, Nagy Petra, a kosárcsapat kapitánya, és Körtvélyes Éva, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke és más neves sportolók. A meccs elején Dobó Kata, az Egesület arca dobta be a labdát.

Február 4: Ismét indul a mellrák elleni „zoknikampány” a Spar és az Egészség Hídja összefogásával
A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is útjára indítottuk az „Összefogás Zokni” akciót, mivel 2009-ben több mint húszezer darab összefogás zoknit értékesítettek a SPAR üzleteiben. Ez azt jelenti, hogy - a tetszetős és kényelmes zokni mellett - húszezer háztartásba, s remélhetőleg ennél sokkal több nőhöz jutott el a mellrák megelőzésének fontosságát és az önvizsgálatot bemutató tájékoztató füzet.

A partnerek – felismerve a kampány fontosságát - erre az évre is vállalták a figyelemfelkeltő akció támogatását, ezért az Egészség Hídja Összefogás Egyesület a SPAR Csoporttal és a Zoknitex Kft.-vel (Evidence Hungary) 2010. február 4-től ismét elindította nagysikerű „Összefogás Zokni” elnevezésű kampányát. A jótékony célú zoknikat az ország INTERSPAR áruházaiban lehet megvásárolni. A zokniárusítás az év második felében állt le, mivel a Zoknitex anyagi nehézségekre hivatkozva bezárta tevékenységét és webshopra tért át. Ebben a formában már nem kívánt az Egyesület együttműködni a céggel.

Március 8: Pólóárusítás a Postán
Március 8-án, Nőnapon, az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós Rita, színművésznő és Ungár Anikó, bűvész a Mammut 2 postán az Összefogás pólóinak árusításával hívták fel a figyelmet a mellrákszűrések fontosságára. Az eseményt nagy érdeklődés kísérte; nem kevés póló fogyott a művészek kezéből.
A Magyar Posta postaboltjaiban március 8-tól, a Nemzetközi Nőnaptól Anyák napjáig (május 2.) vagy a készlet erejéig árulta az Összefogás pólóit. A pólók ára 990 Ft. A pólók országszerte 53 postahelyi boltban kaphatók, elsősorban a megyeszékhelyeken és a nagyobb postákon. Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület munkájában 2005 óta vesz részt hivatalos támogatóként a Magyar Posta. A munkatársai árusítják a mozgalom jelképévé vált rózsaszín karkötőt, és aktívan részt vesznek a már hagyománnyá vált „Lánchídi sétán”, az elmúlt évben több százan vettek részt.

Március 19: Olivia Newton-John, amerikai énekesnő találkozott a mellrák ellen küzdő Egészség Hídja Összefogás arcaival és aktivistáival Budapesten
A világhírű énekesnő kétnapos látogatásra érkezett hazánkba, hogy támogassa férje üzleti kampányát. A rövid itt tartózkodás alatt egy kötetlen, sajtótájékoztatóval egybekötött ebéden vett részt a belvárosi BOB Bisztróban, szerda délben. Ennek keretein belül bemutatta a sajtó munkatársainak és az Összefogás képviselőinek a nevével fémjelzett terméket, amely a mell elváltozásainak könnyebb felismerésében segít, így a mellrák egészen korai stádiumban kiszűrhető az eszköz rendszeres, otthoni használatával. A Liv Aid elnevezésű mell-önvizsgálati eszköz áprilistól kapható a patikákban és a gyógyászati segédeszköz boltokban.
Olivia Newton-John, aki maga is legyőzte a mellrákot 1992-ben, gyógyult betegként azt az üzenetet közvetíti, hogy megelőzéssel és korai felismeréssel a mellrák gyógyítható betegség. Olivia ígéretet tett Körtvélyes Évának, az Összefogás elnökének, hogy ha teheti, részt vesz a hagyományos októberi lánchídi sétán. A fogadáson részt vett az Egyesült Államok budapesti nagykövetasszonya, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, aki az eddigi amerikai nagykövetek példáját követve szintén örömmel csatlakozott az Egyesület munkájához és támogatásáról biztosította a szervezetet.
Tiszteletüket tették továbbá az Összefogás arcai, és támogatói: Dobó Kata, Oroszlán Szonja, Sebestyén Márta, Galambos Erzsi, Ungár Anikó; az Egyesület főtitkára, Dr. Vass László, Vincze Rita, a GE Healthcare Közép-európai regionális vezetője, Dr. Balogh Mária, a Janssen Cilag magyarországi képviselője, Nádas Gergely és dr. Berencsi György a Reedline Pharma Kft. ügyvezetői és önkénteseink közül Maria Mattheisen és Eleni Korani.

Március: Nők a középpontban – a Skála Group Kft és az Egészség Hídja Összefogás Egyesület közös kampánya
A hazai kiskereskedelem egyik meghatározó szereplője a cégcsoport 6 budapesti és 12 vidéki áruházával, ami a saját kategóriájában konkurencia nélküli.
A 2009-es nagy sikerre való tekintettel a Skála menedzsmentje úgy döntött, hogy 2010. márciusától folytatja a mellrák ellenes küzdelem egyik legnépszerűbb termékének, az Összefogás Pólónak a forgalmazását 1 budapesti és 5 vidéki Skála Áruházban. A póló ára: 990 Ft. A nők a Skálák életében központi szerepet játszanak elődlegesen azért, mert a vásárlótömeg jelentős része nő, továbbá a dolgozóink 96%-a szintén nő. A pólók árusítása az év második felében zárult le, a készlet kifogyásával és több Skála üzlet bezárásával.
Március: Sztárparádé a Jam Pubban a mellrák ellen
A Jam Pub egy különleges nőnapi partit szervezett, ahová a hazai sztárvilág krémje is ellátogatott. Együtt lépett színpadra több ismert hölgy pl. Tóth Vera, Peller Mariann, Dombóvári Vanda, Erdőhegyi Brigitta, Dammak Jázmin, Szorcsik Viki, Freire Szilvia, Hien és Széles Iza, akiknek a férfi előadók adtak „szerenádot”: Somló Tamás, Brasch Bence, Vásáry André, MCDC, Müller Attila, Mujahid Zoli, Viva Ben, Puskás Peti, Ivan és Charlie.
Nőnapi party révén, az oldott hangulatú bulit egy jótékonysági árverés is színesítette. A Jam Pub egyik relikviáját ajánlotta fel, és erre lehetett licitálni. A befolyt összeget a szórakozóhely az Egészség Hídja Összefogás Egyesületnek ajánlotta. A sztárvendégek is mind magukra tűzték az Egyesület jelképét, a rózsaszínű szalagot, hogy így is segítsék felhívni a figyelmet a mellrák veszélyeire.

Április 29: Sajtóebéd a Symbolban
Az Egészség Hídja és a General Electric sajtóebédet szervezett a Symbol étteremben az Összefogással hosszabb ideje együttműködő szakmai és gazdasági médiumok munkatársainak. Részt vettek többek között a Duna Televízió, a Világgazdaság, az MTI, a Független Hírügynökség, a Metropol, és a Kossuth Rádió munkatársai. A téma a további szorosabb és hatékonyabb kommunikációs együttműködés az egészségkampányok, és a partnerlánc tekintetében.

Május: Arccsere az Egyesületben
Oroszlán Szonja, az Egyesület egyik arca, külföldi visszavonulására való hivatkozással kilépett a kampányból. Aktivistaként természetesen még mindig számíthatunk a segítségére. Helyét a 2009-es Kékszalag verseny mellrák ellen szörföző olimpikonja, Detre Diána vette át.

Július: Tefal Táplálóan és Ízletesen termékcsaláddal a mellrák ellen
A Tefal a Táplálóan és Ízletesen termékcsaládjával 2010-ben csatlakozott az Egészség Hídja Összefogás Egyesület támogatóihoz. A Táplálóan és Ízletesen termékcsaládba tartozó összes termék csomagolásán 2010 júliusától olyan tájékoztató füzetet helyezett el, mely nem csak arra hívja fel a figyelmet, hogy a termék megvásárlásával hozzájárulhatunk a program sikeréhez, de a mellönvizsgálatról is részletes tájékoztatást ad.
A Tefal Táplálóan és Ízletesen termékcsaládja a tápanyagmegőrzést segítő technológiával sütő Actifry-t (pár csepp olajból több kiló hús, hal vagy burgonya kisütése), és a pároló funkciójú VitaCuisine-t foglalja magában, valamint két új terméket az Actify Family-t és a VitaCuisine Compact-ot, melyek 2010-ben kerültek bevezetésre.

Július: Sztárrelikviák a mellrák ellen
Hazai és nemzetközi sztárok relikviáinak gyűjtését és árverezését tűzte ki célul Roberto Carlos magyar kisfiának édesanyja. Horváth Alexandra a befolyt összeget a Heim Pál Gyermekkórháznak, a Noé Állatmenhelynek és az Egészség Hídja Összefogás Egyesületnek ajánlotta fel.
Ezzel kapcsolatban meghívást kaptunk a Kékszalag Vitorlásversenyre, ahol az eredményhirdetés alatt jelentették be a kampány indulását, és az Egyesületet mint kiemelt támogatott szervezetet tüntették fel. A család időközben külföldre költözött, így az akció félbeszakadt.

Július 1: Bravissima, extra méretű melltartóval a mellrák ellen
A Bravissima, extra méretű melltartókat forgalmazó cég beszállt a mellrák elleni küzdelembe az Egészség Hídja oldalán. A cég nagykeblű hölgyek számára árusít fehérneműket és fürdőruhákat.
A www.bravissima.hu oldalon minden webshopban rendelt fehérnemű vagy fürdőruha, melyet a 'mellrak' kód beírásával rendelnek, az Egyesületet támogatja. Az akció július 1-étől indult, minden mellrak kóddal vásárolt termékből befolyt összeg után 10%-ot ajánl fel a Bravissima a mellrák elleni felvilágosító kampány javára.

Szeptember: adománygyűjtés a Pink Szülői értkezelet megvalósításáért

A Human Dialog adománygyűjtő cég segítségével egy országos project megvalósításába kezdtünk egy 50.000-es adatbázison alapuló DM kampány segítségével. A Pink Szülői értekezlet ötletét az Egészséges Településekkel és a Vöröskereszttel közösen dolgoztuk ki, lényege, hogy nagyobb városokban orvosok tartanak egy egynapos felvilágosító előadást a környező települések általános iskolai pedagógusainak (a Pedagógus Szakszervezetek segítenek a szervezésben), majd minden tanár tart egy rendhagyó szülői értekezletet a saját iskolájában, továbbadva az információkat, brossúrákat, stb. az édesanyáknak. Az adománygyűjtő kampány 2011-ben online formában folytatódik.

Szeptember 7: Egészség Hídja Partnerlánc 2010 kezdete – sajtótájékoztató, Sándor Palota
Az Összefogás fővédnöke 2010-től Schmitt Pálné Makray Katalin, a Magyar Köztársaság Elnökének felesége. A hivatalos sajtótájékoztató előtt a Köztársasági Elnökné Asszony tárgyalójában egyeztetett az Összefogás részéről Körtvélyes Éva, dr. Vass László, Nagy Andrea, Szabó Eszter (GE), az ÁNTSZ részéről dr. Paller Judit országos tiszti főorvosasszonnyal, a KEH hivatalvezetőjével, illetve a kormány részről Czene Attila, sportügyekért felelős államtitkárral, és Bajzáth Gabriella, dr. Páva Hanna, egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkárasszony sajtófőnökével.
Az Összefogás a GE Hungary segítségével ebben az évben új elemmel egészíti ki a nagy média nyilvánosságot élvező évente megszervezett országos eseményeket, mint például a lánchídi sétát. A cégek számára kifejlesztett belső kommunikációs egészségkampány a fenti társadalmi üzenetrendszert adaptálja a munkáltatók belső kommunikációs rendszerére. Ennek során több lépésben, online és offline eszközökkel érhetők el a munkatársak, akik interaktív módon is bekapcsolódhatnak a közös tanulási folyamatba.
2010-ben a következő cégek csatlakoztak a kezdeményezéshez: BROKERNET Csoport, Budapest Bank, Egis, Electrolux, ERSTE Bank, GE Hungary, GlaxoSmithKline, Janssen-Cilag Kft, Johnson&Johnson, Magyar Telekom, MKB Bank, Morgan Stanley, OTP Bank, Pannon Lapok Társasága, Siemens, SPAR Magyarország Kft, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt.

Szeptember 17: Sajtótájékoztató

Egyesületünk szeptember 17-én a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotelben tartott sajtótájékoztatót, melyen megjelent Schmittné Makray Katalin, fővédnök, arcaink közül Detre Diána, valamint főbb támogatóink. Körtvélyes Éva hivatalosan is bejelentette, hogy a hídséta díszvendége Olivia Newton-John lesz.


Szeptember 6 – november 12: PartnerLánc dolgozói egészség kampány

A 2009-ben ingyenes pilot projectként indított belső kommunikációs egészségtudatossági kampányunkat 2010-ben is megszerveztük, 17 cég részvételével, amelyből 8 frissen csatlakozott a kampányhoz. Az alapüzenetek ugyanazok voltak:
- a hölgyek menjenek el az államilag szervezett, ingyenes emlőrák szűrésre, mert az idejében felismert mellrák 95%-ban gyógyítható

- az egészséges életmód segítségével mi is csökkenthetjük a megbetegedés valószínűségét, tehát sportoljunk, pihenjünk eleget és kerüljük a stresszt, étkezzünk egészségesen, ne dohányozzunk és mértékkel fogyasszunk alkoholt.

Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület egyik, fő alapító támogatója, a General Electric, felajánlotta a saját, már bevált egészségtudatossági kampányát, annak online eszközeivel együtt az Összefogás partnercégei számára. A GE korábbi anyagait (belső levelek a dolgozóknak és kvíz) felhasználva 2010-ben egy részletesen kidolgozott, professzionális webfelületet, és hírlevél-rendszert hoztunk létre. A dolgozók kéthetente kaptak leveleket egészségüzenetekkel, interjúkkal, orvosi tanácsokkal; a webfelületen pedig orvosoktól kérdezhettek, játékokban vehettek részt, szűrőállomást kereshettek, és rengeteg infirmációhoz juthattak. Idén is az online kvíz helyes kitöltői között zajlott a nyereménysorsolás, és a nyertesek a vezérigazgatókkal részt vehettek az exkluzív parlamenti zárófogadáson.

Az Egészség Hídja PartnerLánc keretében 2010-ben a 17 partnercég több százezer munkatársát és családját érte el a kampányunk üzenete.


Szeptember 26: Spar Maratonon Pink Maratonka szervezése

A Budapest Sportiroda által szervezett Spar Maratonon az egyik távot, a 3,5 km-es maratonkát 2010-ben a mellrák elleni küzdelemért lehetett lefutni. Egyesületünk az Anita Hungária segítségével kitelepült termékeinkkel, és adományok fejében értékesítettük az összefogás pólókat, karkötőket és DVD-ket, illetve a hídsétát harangoztuk be, és adatbázist építettünk. 300 db pink logózott pólót is készíttettünk a futásra. A partnerlánc tagjainak dolgozói féláron nevezhettek a futásra, illetve a Facebookon készítettünk toborzókampányt. A futást Detre Diána vezette.


Szeptember 27: Női Kosárlabda Liga Raiffeisen Bank Nyitóforduló 2010

A magyar csapatsportágakban egyedülálló módon került megrendezésre először ez az esemény, ahol a 2010/2011-es női bajnoki szezon nyitófordulója egy helyszínen, az FTC otthonában történt.
13 csapat több mint 160 női sportolója volt jelen, klubjaik támogatóival és utánpótláscsapataikkal. Az Egészség hídját még az év elején kezdte támogatni a Fradi női kosárcsapat, így erre a rendezvényre is meghívtak bennünket egy standdal, ahol szintén adományokat gyűjthettünk, értékesíthettük termékeinket és Detre Diána részvételével népszerűsíthettük az Egyesületet és a közelgő hídsétát.

Október 2: Kilencedszer is rózsaszín a híd a mellrák ellen
Már délutántól hatalmas forgatag, színpad előtt táncoló közönség, szűrések, és a mammográfiáról éneklő Olivia Newton-John. Sötétedés után pedig többezres tömeg sétált át a rózsaszínben pompázó Lánchídon, hogy kilencedszer is felhívja a nők figyelmét a mellrákszűrésen való részvétel és az önvizsgálat fontosságára.
2010. október 2-án, szombaton a Magyar Tudományos Akadémia előtti szabadtéri színpadon 15.30-tól különlegesen gazdag program várta az érdeklődőket: Zumba fittness, Dumaszínház, Szandi, Tandi Flóra, Mujahid Zoli, Varga Feri és Balássy Betty és más megasztárok, illetve a már megszokott, sétavezető Légierő Zenekar.
Idén egy díszvendég is emelte a rendezvény fényét: Olivia Newton-John, aki mellrák túlélőként a hazai kampány mellé állt jelenlétével és mell-önvizsgálati eszközével, a LivAid párnával. Az est végén ő is átsétált a hídon és bíztató szavakkal és öleléssel adott erőt az őt megszólító beteg hölgyeknek.
Nem túléltem, hanem legyőztem a rákot, azóta tudatosan és egészségesen élek- emelte ki a négyszeres Grammy-díjas énekesnő.
Elkísérte őt a rendezvényre dr. Ernie Bodai Amerikában élő magyar származású orvos is, az Olivia Newton-John nevével fémjelzett Liv Aid mell-önvizsgálati eszköz kifejlesztője.
Schmitt Pálné Makray Katalin, az Összefogás fővédnöke kiemelte, a nők a környezetükért is felelősek, hiszen anyák, nagyanyák, a családok összetartói, így emiatt sem hanyagolhatják el az egészségi állapotukat; viszont a férfiaknak is oda kell figyelni a környezetükben élő nőkre.
Egy frissen alapított díjat adott át Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete egy magyar orvosnőnek, Székely Borbálának. A díjat annak tanára, Dank Magdolna vette át.
Az eseményen részt vett a többi között a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviseletében dr. Páva Hanna, helyettes államtitkár, dr. Paller Judit országos tiszti főorvos Nagy Anna kormányszóvivő, Pelczné dr. Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, dr. Selmeczi Gabriella, képviselő, és dr. Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter. Az összefogás „arcai” képviseletében Sebestyén Márta népdalénekes és Detre Diána szörf olimpikon jelentek meg, illetve több támogató művész és közéleti személyiség, többek között Ungár Anikó és Csomor Csilla.
A tájékoztatón a General Electric és az Összefogás által útjára indított, a régióban is egyedülálló Partnerlánc dolgozói egészségkampányról is szó esett, amelyben idén 17 vállalat vesz részt több mint százezer dolgozójával.
A programok mellett egy orvosi kerekasztal is összeült „A megelőzés fontossága a mellrák elleni küzdelemben” témában.

Az idei mellrákkampány egy újabb elemmel színesedett: öt híres divattervező is részt vesz az akcióban; Benes Anita, Hampel Katalin, Németh Anikó, Makány Márta és Tóth Bori. Az ő rózsaszín kollekciójuk néhány darabja felvonult a színpadon közvetlenül a séta előtt.
Az MTA előtti téren az eseménnyel párhuzamosan ingyenes szűrővizsgálatokkal, orvosi tanácsadásokkal, orvosi kiállítással és Összefogás termékek árusításával jelennek meg az Egyesület támogatói: a Pfizer, a Vöröskereszt, a Patika Magazin, a Napidoktor, a HellóBaby! Magazin, az Anita Hungária, a Roche, az Energizer-Wilkinson, a Tefál, és a Magnetbank.
Idén páratlan látványt nyújtott, amint a szintén rózsaszínben pompázó Sofitel és Lánchíd 19 hotelek, a Duna pesti és budai oldalán közrefogták a Lánchidat, amelyen 20.30kor indult a séta.
A rendezvény célja a társadalom figyelmének felhívása a mellrákszűrés és a megelőzés fontosságára, mivel az idejében felismert mellrákos megbetegedés nagymértékben gyógyítható.

Séták és egészségnapok a Rákliga helyi szervezetei és más szervezetek rendezésében, amihez a segítségünket kérték

Augusztus 13: Hétszínvirág Óvoda, Bölcsőde, Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat egészségnapot szervezett az újszentmargitai lakosok számára. A szervezésben a miskolci Rákliga vett részt.

Szeptember 24: Győrben megszervezték az Összefogás hídsétát és az azt követő szimpóziumot

Szeptember 27: miskolci séta a miskolci Rákliga szervezésében

Október 2: Nyíregyháza, séta a Megyeháza előtti téren a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt.

Október 29: Nők Egészségnapja, Sopronkövesd, a Védőnői Ellátás szervezésében


Október hónapban Sofitel akció

A Sofitel Budapest Chain Bridge szállodát október hónapban rózsaszín fénnyel világították meg, a mellrák szűrésre való figyelemfelkeltés céljából.


November 5: Tefal főzés a mellrák ellen
Az Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület és a Tefal Táplálóan és Ízletes programja a mellrák veszélyeire, a rendszeres szűrés és az egészséges táplálkozás fontosságára hívta fel a figyelmet mellrák elleni főzőprogramjával, mely a MOM Park beli Home&Cook boltban került megrendezésre Ungár Anikó, Csomor Csilla és Sütő Enikő jelenlétében.
Az ingyenesen látogatható főzésen a hírességek a Tefal Táplálóan és Ízletesen programjához tartozó ActiFry készülékben, csupán egy kanál olaj hozzáadásával készítettek sült krumplit, a pároló funkciójú VitaCuisine-ban pedig zsiradék hozzáadása nélkül pároltak vegyes zöldséget az érdeklődőknek.

A Tefal gépekben készült finom falatok mellett a vendégek a Tefal és az OÉTI közös kiadványával, a Dióhéj egészségfüzettel is gazdagabbak lehettek, mely az egészséges táplálkozás alappilléreit tárja fel a családok számára, a gyerekekhez és a szülőkhöz egyaránt szólva.

November 17: PartnerLánc zárófogadás a Parlament Vadásztermében
A 2010-ben második alkalommal megszervezett PartnerLánc dolgozói egészségprogramban és annak nyereményjátékában 17 cég vett részt, melynek nyerteseit és a cégek vezetőit egy exkluzív fogadáson láttuk vendégül a Parlament Vadásztermében november 17-én. A nyertesek az Egyesület fővédnökétől, Schmittné Makray Katalintól vehettek át egy elismerő oklevelet. A rendezvényen beszédet mondtak Schmittné Makray Katalin, Körtvélyes Éva és Szabó Eszter.
Az eseményen részt vettek az Egyesület alapítótámogató szervezetei képviseletében Rózner Klára, Mikéné Bodor Mária, Demeter Jolán, prof. dr. Simon Tamás és dr. Vass László. Az ÁNTSZ-t dr. Szabó Enikő, helyettes országos tisztifőorvos képviselte. Az "arcok" közül Galambos Erzsi, Detre Diána és Sebestyén Márta, a támogató hírességek közül pedig Sütő Enikő és Tallós Rita.
A résztvevő cégek: BROKERNET Csoport, Budapest Bank, Egis, Elektrolux, Erste Bank, GE, GSK, Janssen-Cilag, Johnson&Johnson, Magyar Telekom, MKB Bank, Morgan Stanley, OTP Bank, Pannon Lapok Társasága, Siemens, Spar és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt.

Segítőink, partnereink

Békássy Petra, korábbi ügyvezető 2010 márciusában felbontotta a szerződést az Összefogással, majd júniusban PR ügynöksége, az OscarCom is szerződést bontott. Az ügyvezetést és PR feladatokat a Konart Service vette át, Nagy Andrea vezetésével.

Köszönetünket fejezzük ki dr. Vass Lászlónak, aki a szakmai munkát készíti elő és felügyeli. Tóth Zsuzsa és az Anita Hungária munkatársai különösen sokat segítettek, hogy minden rendezvényen meg tudjon jelenni az Összefogás.

Önkéntes segítőink, Adamikné Kovács Katalin, Lois Réka, Magyar Boglárka, Wahr Nóra, Éliás Krisztina, Jó Marianna, Pékné Antal Emese és Kovács Judit számos alkalommal segítették munkánkat, köszönjük !

Tagszervezeteink közül az Egészséges Településekért Alapítvány, a Magyar Rákellenes Liga, a Rák Ellen az Emberért a Holnapért Alapítvány különösen sokat tett annak érdekében, hogy munkánk kiteljesedhessen vidéki rendezvények irányába is. Nagyon köszönjük a támogatásukat !


Kommunikáció

Az Összefogásnak sikerült több médiummal is szoros együttműködést kialakítani a 2010-es év folyamán. Kiemelt médiatámogatónk a Patika Magazin lett, amely egész év során folyamatosan jelentetett meg interjúkat, hirdetéseket és információkat az Egyesülettel kapcsolatban. A partnerlánc orvosi tartalmának felelőse a Napidoktor.hu volt. Ezen kívül kiemelt felületet kaptunk többek között az RTL Klubon, a Duna Televízióban, a Metropolban, a Magyar Nemzetben, a Hír Televízióban, a Lánchíd Rádióban és a Pannon Lapok Társasága alá tartozó dunántúli megyei napilapokban.

Márciusban Twitter és Facebook profilt és rajongói oldalt is nyitottunk az Összefogásnak, amelyek mára 5000 és 6000-es táborrá duzzadtak, és kiváló kommunikációs csatornaként és adatbázisként szolgálnak.

Vissza a főoldalra

Egészséghíd Partnerlánc 2011
Egészséghíd Partnerlánc 2010
Egészséghíd Partnerlánc 2009

Hírlevél

Iratkozzon fel az Egészség hídja Összefogás hírlevelére!

Hírek

2012-01-25

Megjelent Sebestyén Márta karácsonyi CD-je

Megjelent az Egyesület legrégebbi nagykövetének, Sebestyén Mártának a karácsonyi CD-je. Megrendelhető az info@mkkiado.hu e-mail címen vagy keressék a Vörösmarty téren!
Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk ezúton is! Tovább »
2012-01-25

Galambos Erzsi december 6-án ünnepelte 80 születésnapját

 Az Egészség Hídja korábbi arca, Galambos Erzsi december 6-án ünnepelte 80 születésnapját a József Attila Színházban. Tovább »

Csatlakozás a facebook csoporthoz

Termékeink

Kapcsolat